Gyakorlati felsőoktatási képzés az R&R Software Zrt-nél
2020-09-03
Az R&R Software számlázóprogramjai megfelelnek a 2021-től hatályos, új jogszabályi követelményeknek
2020-12-14

Lezárult a FusionR CRM SFA és TeleSales komponenseinek bevezetése a Z+D Kft.-nél

A projekt két egymást követő fázisban valósult meg.

A Z+D Nagykereskedelmi és Diszkont Kft. 1991-ben alakult Keszthelyen a Zala Zöldért egykori telephelyén; azóta szolgálja ki gasztronómiai, viszonteladói és kiskereskedelmi partnereit. A céget száz százalékban magyar tulajdonosi körrel alapították az akkori Zala Zöldért vállalat dolgozói és beszállítói. A vállalkozás mára a Dunántúl egyik legnagyobb hazai tulajdonban lévő ital-élelmiszer nagykereskedőjévé vált.

Az értékesítés hatékonyságának növelése céljából a Z+D Kft. 2016-ban döntött úgy, hogy jelentősen modernizálja a terepen dolgozó üzletkötőket támogató-, irányító-, és ellenőrző (SFA) rendszerét, valamint emellett telefonos vevőszolgálati (telesales) tevékenységeinek támogatására is informatikai megoldást keres. Ugyanezen évben a Z+D Kft. felkérte a jelentős iparági tapasztalattal rendelkező R&R Software Zrt-t, hogy készítse el a tervezett fejlesztés megvalósíthatósági koncepcióját.

Az előkészítő szakaszt követően a Z+D Kft. 2017. áprilisában megrendelést adott le a FusionR SFA illetve TeleSales rendszerek két, egymást követő fázisban megvalósuló (I. Fázis FusionR SFA Rendszer, II. Fázis FusionR TeleSales Rendszer) testreszabására, bevezetésére, valamint az üzemeltetés támogatására.

Az R&R Software 2017. májusában minőségbiztosított projektmódszertanára építve kezdte meg a FusionR SFA rendszer bevezetését. 2017. novemberétől a Z+D Kft. körülbelül 30 területi képviselője és értékesítője megkezdte napi operatív munkáját a FusionR SFA rendszerrel.

 

A Projekt II. fázisa – a FusionR TeleSales rendszer bevezetése – az I. fázis lezárásával párhuzamosan elindult.

A TeleSales megoldás a területi képviselői látogatás mellett újabb személyes és költséghatékony értékesítési lehetőséget hordoz magában. Az ügyfelek kezelési költsége optimalizálható a személyes felkeresések és a telefonhívások megfelelő, az ügyfelek potenciáljához igazodó kombinálásával, ezáltal nagyobb ügyfélkör lefedhető. A hívások fogadásakor, indításakor, lebonyolítása közben minden szükséges információ elérhető az ügyfélről, ily módon az ügyfélszolgálati munkatárs mindig felkészülten tárgyalhat, ezáltal növelve az ügyfelek elégedettségét.

Az R&R Software munkatársai az igények felmérését követően a FusionR CRM SFA  rendszer alapjaira helyezve implementálták a TeleSales rendszert a Z+D Kft. részére, amelyet külső call center szolgáltatóval integráltak.

A Z+D Kft. munkatársai 2018. novemberétől megkezdték napi operatív munkájukat a FusionR CRM SFA  rendszerre épülő, külső call centerrel integrált Telesales rendszerrel, amelyet az R&R Software szerződéses keretek között támogat.

Az elmúlt közel két évben a bevezetett rendszer jelentősen megkönnyítette a Z+D Kft. munkatársainak mindennapi tevékenységét: a bevezetett megoldásnak köszönhetően hatékonyabbá vált az ügyfélkapcsolattartás, amely a 2020. második negyedévét meghatározó, COVID-19 miatti korlátozó intézkedések alatt is fenntartható volt a bevezetett digitális rendszerek által támogatott folyamatoknak köszönhetően.