Az R&R Software megújította Oracle partneri együttműködését
2017-10-27
Sikerrel zárult 2017-es ISO audit
2017-11-20

World Export Development Forum Budapesten

A genfi székhelyű International Trade Centre (ITC) által 17. alkalommal megtartott konferencián az R&R Software is részt vett.

 

Az ITC a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az ENSZ leányszervezete. 300 közvetlen munkatársa elsősorban 10 SDG (fenntartható fejlődési cél, sustainable development goal) elérésé érdekében dolgozik. Ennek egyik kiemelt módja – és egyben a szervezet fő tevékenysége – a fejlődő országok exportösztönzése, különösképp a kis- és középvállalatok esetében.

A Budapesten megrendezett konferencián – amelynek egyúttal első alkalommal volt vendéglátója hazánk – a résztvevők az előadások meghallgatása mellett üzletember-találkozókon is részt vehettek a fejlődő országok képviselőivel.

wedf

Az R&R Software – export stratégiájának részeként – részt vett a rendezvényen, és számos, fejlődő országokból származó vendéggel folytatott megbeszéléseket.

Az R&R Software aktív szereplője a magas hozzáadott értékű hazai ICT piacnak: folyamatosan továbbfejlesztett termékeivel és szolgáltatásaival egyaránt kívánja javítani a hazai KKV és nagyvállalati szektor versenyképességét, valamint a hazai ICT szektor export mutatóit.

Az R&R Software a 2016-os üzleti évben export értékesítését 90%-al növelte, amely 100%-ban hazai hozzáadott értékből származott: a 2017-es üzleti évben a vezetőség további exportbővülést tűzött ki stratégiai célként.