Euler Hermes Magyar Követeléskezelő Kft.
2015-04-22
BUSZESZ Élelmiszeripari Zrt.
2015-04-22
central - drinks

 

Az R&R Software 2009-ben vezette be Central-Drinks Kft. részére a VERK/400 vállalatirányítási rendszert, amelyet 2011-ben integrált FusionR EDM elektronikus dokumentum- és számlakezelési rendszerrel, 2012-ben pedig szintén integrált FusionR SFA területi képviselői rendszerrel egészített ki.

 

A VERK/400 integrált vállalatirányítási (ERP) rendszer bevezetése a Central-Drinks Kft. (italnagyker) részére

A Central – Drinks Kft. ital-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, a CBA Franchise hálózat tagja. Jelenleg Budapesten és a közép-magyarországi régióban, 11 telephelyéről több ezer vevőjét szolgálja ki, összesen több százezer hektoliternyi árut mozgatva. A cég 2011-edik évi árbevétele húszmilliárd forintos nagyságrendben mozgott, ami több mint egymillió kibocsátott számlát jelentett.

Central-Drinks Kft. esetében az ERP rendszer lecserélését 2009-hez közeledve a telephelyek számának és forgalmának rohamos növekedése, a jövőbeli növekedési és központosítási törekvések, az egyre összetettebb üzleti folyamatok és beszállítói informatikai igények indokolták. Az akkoriban használatban lévő informatikai rendszer már nem tudott megfelelő támogatást biztosítani, ez pedig rövid időn belül a növekedés és a hatékony működés gátja lett.

Az ERP rendszer bevezetésének döntés-előkészítési szakaszában a Central-Drinks Kft. számára az alábbi szempontok voltak a legfontosabbak:

• A cég üzleti folyamatait és jövőbeni elképzeléseit teljes mértékben kiszolgáló vállalatirányítási rendszer kerüljön bevezetésre, amely rugalmasan testre szabható, alakítható, továbbfejleszthető.

• A vezetői információs rendszer az ERP rendszer részeként működjön, biztosítsa a megfelelő kimutatásokat, segítse a vezetői döntések meghozatalát az egyes üzleti területeken és cégvezetői szinten egyaránt.

• Központi szerveres megoldás kerüljön üzembe, amely garantálja a biztonságos adattárolást, a központi irányítást és kontrollingot a telephelyi-területi sajátosságok logikai kezelésével.

• Magas fokú rendelkezésre állást biztosít, gyorsan és hatékonyan kezeli a nagyszámú tranzakciót és összetett folyamatokat.

• A bevezetendő ERP rendszer kapcsán elérhető hatékonyság-növelési, erőforrás- és költségcsökkentési lehetőségek kihasználásával a beruházás 2-3 éven belül térüljön meg.

 

A fenti követelmények kielégítésére a VERK/400 csomag megfelelő megoldást jelentett – a nagykereskedelmi ERP rendszerbevezetésekben szerzett több mint tíz éves szakmai tapasztalat szintén az R&R Software mellett szólt.

A projekt sikeres kivitelezését nehezítette a rendelkezésre álló rövid, 4 hónapos bevezetési idő, amely magában foglalta:

• Az üzleti folyamatok és igények felmérését.

• A kialakítandó 9 telephelyes ERP rendszer működésének teljes körű megtervezését.

• A paraméterezési feladatok végrehajtását.

• Az egyedi fejlesztési igények, illetve külső informatikai rendszerek (beszállítói rendszerek, SFA) illesztő felületeinek kialakítását.

• A rendszer használatának oktatását 140 felhasználó részére.

• A tesztelési szakaszokat.

• Az adatmigrációs feladatokat.

• A kész rendszer átadását.

 

A VERK/400 ERP rendszer éles indítása a projekt ütemtervnek megfelelően, 2009.01.01-én megtörtént az akkori 9 telephelyen és párhuzamosan központban is, az R&R Software szakértőinek helyszíni és telefonos támogatásával.

A siker titka a magas színvonalon megvalósított működés- és igényfelmérés, a VERK/400 rendszer felépítésének minden részletre kiterjedő tervezése és ennek megfelelő kivitelezése, mindvégig együttműködésben a Central-Drinks Kft. vezetőivel, szakembereivel, amely biztosította a zökkenőmentes rendszerindítást és a magas ügyfél-elégedettséget.

Az éles indulást követő években (2009-2012) a gazdasági és üzleti környezet változásai rengeteg belső átszervezést hoztak, ezek pedig új, egyedi megoldások kialakítását indokolták. A VERK/400 rendszer paraméterezésével, esetenként egyedi fejlesztésekkel való bővítésével sikerült megfelelő megoldásokat nyújtani, tovább erősítve a Central-Drinks pozícióját versenytársaival szemben. 2011-ben meghívásos pályázat keretében az R&R Software nyerte el a vállalatirányítást kiegészítő elektronikus dokumentum- és számlakezelési rendszer bevezetésére kiírt pályázatot is.

Az R&R Software a rendszer üzembe állása óta folyamatosan teljesíti a törvényi változások kapcsán jelentkező térítésmentes követési, módosítási kötelezettségeit is.

 

FusionR SFA területi képviselői (mobil CRM) rendszer bevezetése a Central-Drinks Kft. részére

A Central-Drinks Kft. ital-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, a CBA Franchise hálózat tagja. Jelenleg Budapesten és a közép-magyarországi régióban, 12 telephelyéről több ezer vevőjét szolgálja ki, összesen több százezer hektoliternyi árut mozgatva. A cég 2012. évi árbevétele húszmilliárd forintos nagyságrendben mozgott, amely összesen egymillió vevői rendelésből állt össze.

A Central-Drinks Kft. meglévő, más szállítótól származó Windows Mobile alapú mobil üzletkötői rendszerét kívánta lecserélni egy korszerűbb megoldásra. A bevezetés előtti igényfelmérés során az alábbi követelmények merültek fel:

• On-line, közvetlenül a VERK/400 vállalatirányítási rendszerből származó árazás, valamint készlet- és folyószámla-információ rendelésfelvétel során.

• On-line, közvetlenül a VERK/400 vállalatirányítási rendszerből származó adatokra épülő akció- és kedvezménykezelés.

• On-line, közvetlenül a VERK/400 vállalatirányítási rendszerbe feladott rendelések azonnali feldolgozással.

• Az  értékesítés részére elérhető, naponta frissülő teljesítmény és értékesítési statisztikák.

• Elektronikus brosúrák, tájékoztatók és egyéb anyagok tárolása és megtekinthetősége.

 

Az Európai Unió által támogatott Új Széchenyi Terv pályázat keretében a Central-Drinks 30 felhasználóval jutott hozzá az új FusionR SFA rendszerhez, amely a folyamatos átállás során a régi, Windows Mobile alapú megoldással párhuzamosan futott.

A felhasználók oktatás után vették át az új, FusionR SFA-t futtató, Android 4.0 operációs rendszerrel rendelkező Huawei MediaPad 7 Lite készülékeket.

A bevezetett FusionR SFA rendszer számos funkcióbeli újítás mellett az adatfeldolgozás sebességében, és felhasználói élményben is több generációs előrelépést jelent a Central-Drinks Kft. számára.

 

Megoldásaink - kereskedelem és logisztika

Megoldásaink - elektronikus dokumentumkezelés